Georgikon DSE – Fertőmenti Hegykő KC

A pénteki napon időjárás miatt elmaradt mérkőzését pótolta felnőtt csapatunk hazai pályán, amelyen a szezonban eddig mindössze két vereséget szenvedő Fertőmenti Hegykő KC együttesét fogadta.

A mérkőzést nagyon koncentráltan kezdték, aminek köszönhetően hamar ötgólos előnyre tettek szert. Lendületes támadójátékuknak és feszes védekezésüknek hála ezt az előnyt végig kontroll alatt tartották, így 17–12-es állással vonulhattak a szünetre.

A második félidő elején azonban az öltözőben ragadtak, és ellenfelük gyorsan ledolgozta hátrányát. Szerencsére védekezésük ismét összeállt, a végig fantasztikusan teljesítő Horváth Dániel pedig sorra mutatta be a bravúrokat a kapuban.

Támadásban is újra ritmust találtak, Kővári Bence és Skoda Koppány vezérletével folyamatosan növelték előnyüket, aminek köszönhetően végül magabiztos, 32–24-es győzelmet arattak.

Gratulálunk a csapatnak, csak így tovább! 👏🏻👏🏻💪🏻💪🏻

Hajrá Georgikon Kézilabda DSE! 🧡🧡🧡

Similar Posts

  • Heti összefoglaló (2026.03.29.)

    Ismét mozgalmas és sikeres hetet zártunk! A múlt hét sem telt eseménytelenül, több csapatunk is hazai környezetben lépett pályára, és szép eredményekkel örvendeztette meg szurkolóinkat!  Felnőtt csapatunk megyei rangadón fogadta az Egerszegi KK együttesét. A hazai csapat végig kézben tartotta a mérkőzést, még a sok 2 perces kiállítás ellenére sem engedték ki a vezetést a…

  • Felnőtt csapatunk bronzéremmel zárta a szezont!

    Felnőtt csapatunk hazai pályán játszotta a szezon utolsó mérkőzését a Zalaegerszeg együttese ellen. A két csapat találkozója mindig igazi megyei rangadónak számít, így ezúttal sem maradt el az izgalom és a küzdelem. A mérkőzés elején még kellett egy kis idő, mire magára talált csapatunk, azonban ezt követően végig magabiztos játékkal, gyors és látványos gólokkal sikerült…

  • Heti összefoglaló (2026.04.05.)

    Izgalmakból ezen a héten sem volt hiány!  Keddi napon U16-os csapatunk hazai pályán fogadta a Zirc együttesét. A nézők egy rendkívül kiélezett, végig izgalmas mérkőzést láthattak, ahol szinte végig 1-2 gólos hátrányban játszott csapatunk. A végén azonban megmutatták a fiúk a szívüket és hatalmas küzdéssel sikerült kiegyenlíteni! Végeredmény: Georgikon DSE – Zirc 36–36 Csütörtökön U20-as…

  • Cserszegtomajfutás

    Egyesületünk tagjai április 26-án egy igazán emlékezetes napot tölthettek együtt, hiszen szép számmal vettünk részt a dimbes-dombos, mégis remek hangulatban és kiváló szervezéssel lebonyolított Cserszegtomajfutáson. A közös bemelegítés után mindenki jó hangulatban vágott neki a távnak, és igazán szép eredményekkel gazdagodtunk. Nagyszerű volt látni, hogy a csapat ilyen lelkesedéssel és kitartással mozog együtt, ezek azok…

  • Heti összefoglaló (2026.05.17.)

    Hétvégi hibátlan mérleg a Georgikon Kézilabda DSE csapataitól! Igazi sikerszéria jellemezte a mögöttünk álló hétvégét, hiszen mindhárom pályára lépő csapatunk győzelemmel zárt! Szombaton U16-os csapatunk Zircen lépett pályára a szezon utolsó mérkőzésén. A nézők egy végletekig kiélezett, izgalmas találkozót láthattak, ahol a két csapat végig fej-fej mellett haladt. Hatalmas küzdés, elszántság és igazi csapatmunka jellemezte…

  • Heti összefoglaló (2026.05.10.)

    Múlt héten három csapatunk is pályára lépett, és ismét sok szép teljesítményt láthattunk! U20-as csapatunk pénteken Dunaföldvárra utazott, ahol egy igazán látványos és magas színvonalú mérkőzésen fantasztikus játékkal arattak nagyarányú győzelmet. Igazi csapatmunka, végig koncentrált és lendületes játék jellemezte a srácokat! Holler UNFC – Georgikon DSE 31–45 U12-es csapatunk szombaton Nagykanizsára utazott, ahol két mérkőzés is…